2010. március 30., kedd

Ejnye-bejnye Karcsi (Shrek), ezt nem szabad, még neked sem!


2010. március 27. szombat. Budakalászi Cora melletti McDonald's parkolója. 

Ülünk és eszünk. 

A parkoló tele. Itt mindig ennyien vannak. Aki nem lusta, az a Cora parkolójában is le tud parkolni, ha nincs hely a McDonald's előtt. 

Aki lusta, az nem tud.



A két parkoló között kb 5-8 méter lehet...


Az egész McDonald's-ra egy mozgássérült parkoló jutott.

Egy darab hely, a másik kb 25 "normál" hely mellett. Táblával jelölve, a földön felfestéssel.

A parkoló zsúfolt, hiszen most kezdődik egy szülinap, ahova sorban érkeznek a gyerekek  ajándékzacskóval, ajándékkal a kezükben. Kb 14:40, 14:50 lehet. 

Hatalmas fekete autó gördül be a meki elé. Nagy fekete autótól nem is extra, hogy azonnal beparkol a mozgássérült helyre. Utána jön egy másik kocsi is, talán egy Seat, erre már nem emlékszem. Nagy fekete autóból kikászálódik a mi Shrekünk... 

Kikászálódik, és oda üvölt a másik kocsinak, aki utána érkezett: "Állj be ide elém, keresztbe!"

Ez a parkoló eleve elég szűk. Kevés hely, sok autó.

A másik kocsinak éppen szerencséje volt, valaki távozóban volt, így beállhatott arra a helyre, nem kellett Shrek elé állnia. Shrek kiveszi Pankát a kocsiból, majd elindul befelé, de bevárja a másik kocsiból érkező nőt és a kb 10-12 éves vele lévő fiúcskát...

Bemennek, megveszik a betevőt, majd kijönnek és leülnek rögtön az ajtó mellett. 

Mindenki megbámulja őket. Ritka, hogy az ember együtt eszik egy ekkora sztárral...

Én fényképezek. Hárítom a "te sem örülnél, ha mindenhol figyelnének" megjegyzést azzal, hogy de én nem vagyok ekkora sztár, hogy beálljak egy mozgássérült helyre...

Illetve, ha ekkora sztár lennék, akkor sem állnék be, mert figyelnék arra, hogy nem teszek olyat, amit a többi földi halandó sem tesz meg. Mert, ha nagy "filmsztár és bulvár celeb" lennék, még tudnám, hogy a mozgássérülteknek fenntartott helyre nem állok be, még akkor sem, ha nincs másik szabad hely a közelben...

Amikor ez a Cora megnyílt, a mozgássérülteknek fenntartott parkolóknál ez a szöveg állt:

Mozgássérült parkoló

Ha elveszed a helyem, vedd el egészen!



Sajnálom, hogy ezt Shrek nem így gondolja....


Már akkor is tudtam, jogos a kiírás. Azóta, persze a táblák eltűntek. Biztos zavarták a nagy fekete autóval érkezőket...

Mondjuk, legalább a kocsija magyar renszámú volt... Nem úgy, mint a barátjáé, ég a zsíré

Mindent összefoglalva, azt kell mondjam, 

Shrek! Ejnye!

23 megjegyzés:

L.Krisztina írta...

Szóval erre járkálsz:)) !!
Szepy nem tudod, hogy ők isten ajándékai, engem egyszer az útról szorított le, olyan helyen ahol csak 30 lehet menni , mert iskola van az utcában , hát erről csak ennyit.

Bianka írta...

Tudod mit minden jót kívánok neki.. :(
Teljesen igazad van.

Andi írta...

Csak a Pankánál jöttem rá, hogy kiről írsz. :-)
No comment.....
Nem vártam mást Tőle, sajnos...

Ami írta...

Hm... erre tényleg mit lehet mondani?? No comment, szégyelljék magunkat... :(

sedith írta...

Múlt vasárnap, a húgomhoz menet egy itt nagyon ismert cég autóját fotóztam le ugyanilyen pózban, helyen.
Ez van, sajnos.

aniko66 írta...

Szerintem meg az igazi Shrek egyenesen kikérné magának az effélékkel való bármilyen azonosítást/hasonlóságot! Egyebekben meg mindig elszomorít az ilyesmi... :((( Pedig a celebjeinknek és egyéb nagyságainknak (pl. politikusok) még érzékenyebbnek kellene lenniük a "jóhírükre"... a rászorulókra való gondolásról már nem is beszélve....

Unknown írta...

Kérem, intelligenciát nem lehet csak úgy hírnévvel venni:)

Névtelen írta...

Szepyke!

:-) Ki a fene az a Shrek??? Aki szinkronizálta? Nem nézek tv-t már 4 éve ezért nem ismerem ha valami celeb sztár :-))))

Hát igen, bunkónak születni kell...

Livi írta...

Ó hát ejnye ennek a Shreknek :)
Nemrég láttam egy darabban és meglepően jó volt amúgy...:) Na de ez tényleg nem szép!
Blikknél nem kilincselsz?:D 10.000 Ft-ot szoktak adni a lesifotósoknak :D :D :D

Andi/cuki írta...

Jaj Szepyke, szegény Shrek hírnevét rontod!
Mondd inkább,hogy ejnye-ejnye Karcsi!!!!!

lúdanyó írta...

Nekem is csak lassan esett le, hogy kikről van szó :) Nagyon megbüntetném azokat, akik akik mozgássérült parkolóba állnak be. Az Indexen van egy parkolási szégyenfal, ahová szintén be lehet küldeni az ilyen fényképeket. Szerintem ne takard ki a rendszámtáblát!

szepyke írta...

Krisztina, anyukámék a közelben laknak, elég sűrűn járok arra, de majd megyek hozzád is, csak még keresem a páncélt a kutyákhoz!:))))
Jah, és Claudiának is volt anno egy kicsit erőszakos története Pankával kapcsolatosan egy orvosi rendelőben... Nekik mindent szabad, ez van...

Bianka, így van...:(

Andi, miért van az, hogy én sem vártam mást tőle???

Ami, igen, szégyelljék magukat!

Sedith, ezért tettem fel a képet, hogy többen is lássák... Hátha...

Aniko66, pont így van. Nekik igazán oda kellene figyelni!

Juhász Andrea, nah, igen...

Pocak Panna, Gesztesi Károly "úrról" van szó...

Livi, megérdemelné, hogy megszégyenítsék!

Andi/cuki, ok, kiírom így, mindjárt kijavítom!

Lúdanyó, nem lehet nekem bajom belőle, hogy kiteszem rendszámmal a kocsiját?
Természetesen megvan az eredeti kép, ha nagyon akartam volna, őket is le tudtam volna fényképezni... Valahányadik anyu, valahányadik gyerek, Panka, és Karcsi...
És a simán, pofátlanul beparkolás...

Viki írta...

Húúúúúúúúú szepyke! lehet, hogy én behúztam vóna neki egy nagyot :-) na de azért mégiscsak urinőnek tartom magam, és nem szennyezném be vele a kezem. Ahogy olvastalak elsőre tudtam, hogy Károlyomról van szó, de azért végigolvastam, hogy jó-é még a memóriám. Utálom az ilyen helyzeteket. Ők az Istenek? (egy francot)- bocsi, ha kicsit kitörtem.

Viki írta...

Jaj bocsánat, csak egy saját dolog. Kb két hete történt velem. Be kellett menni a Polgármesteri Hivatalba, éppen a parkoló "passzusom"-ért. Sehol sem volt hely csak a mozgássérült helyen -na de nekem ez jár- csak éppen negyed óra telt el, amig nem volt a kocsin a kártyám. Mire jöttünk vissza, kezemben az új igazolvánnyal: tenném ki a szélvédőre, hát nem elfoglalta a helyét kivülről egy mikulászacskó? !!! Gyorsan ki is válthattam 2 ezerért :( A legszebb, hogy a parkolóőrnek szóltam, hogy negyedóra, és máris itt vagyok az uj cetlimmel. Na erről ennyit. Bocsi, hogy elsirtam a bánatom :)

Jade írta...

Nnnnahat!!! Az ilyenektol mindig felhaborodok!

Chef Viki írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
szepyke írta...

Viki, megértem, hogy mérges vagy, teljesen jogosan! Engem egyszer úgy akart megbüntetni egy parkolóőr, hogy öt méterre voltam a kocsitól és éppen váltottam ki a cédulát, ő meg tette rá a kocsira, hogy fél órája ott parkolok. Majdnem megvertem... Úgy elöntötte az agyam a lila köd, hogy teljesen kivetkőztem magamból, amikor megláttam, hogy fényképezi a kocsit, amivel két perce érkeztem, és annyi időre mentem tőle el, hogy megvegyem a parkolópapírt...

Judith, én is...:(

Chef Viki, megtettem a lépéseket ezügyben..:)
És tényleg akkora, mint egy tank. Vagy még nagyobb..

Csibe írta...

Az ilyenektől (is) tud forrni a vérem rendesen (pedig tudom, hogy árt a szépségemnek)...persze ha szólna neki(k) az ember, még ők lennének felháborodva. Tudnának jönni belőlem a "szép" szavak ;)

szepyke írta...

Csibe, olvastad, hogy Krisztina is írta, hogy ezek nem emberek, hanem Isten ajándékai felénk...
Legalábbis szerintük...
Szomorú.

Unknown írta...

http://www.pink.hu/sztarok/rokkanthelyen-parkolt-gesztesi-2037992/



Ezt nézd meg :D szépy!

szepyke írta...

Juhász Andrea, én küldtem be!:) Miután itt írták, hogy van ilyen, hát beküldtem!:)
De láttad, az utolsó sorokat? Ha fáj a térded, akkor rokkant vagy...

Anyám.
Mindjárt írok róla valami gyönyörűűűűűűűűt, de tényleg!:)

Unknown írta...

Jah, értem, :) azt hittem, hogy a blogod alapján írták :)

MGL írta...

Undorító....kényelmes féreg-én vigyátok ilyenekre hogy még véletlenül se álljak meg ilyen helyen...pedig nekem van bőr a képemen-és mit adott el kinek mennyiért...MIVAN-talán óriás parizer volt...ezek után neki áll feljebb?-Honfitársunk...no comment

MGL

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...