2009. május 7., csütörtök

Változatok paradicsomlevesre - a palacsintatésztás

Egyszer régen, nagyon régen, zúgó erdő közepében... túrázni voltunk Sopron környékén. Még fiatalok és bohók voltunk, így bringával vágtunk neki a tájnak. Enni már akkor is szerettünk, így ha megéheztünk, betértünk a helyi vendéglátóipari egységek valamelyikébe. Így jutottunk Hegykő környékén egy étterembe, aminek a nevét már nem tudom, pedig jó kis hely volt. Többször visszatértünk hozzájuk. És, hogy miért? Akkortájt még Pesten kevés olyan hely volt, ahol valami tényleg finomat lehetett enni, ráadásul mondjuk nem egy havi fizetésünkért. Ilyen hely volt annak idején a Don Pepe, ami főleg a pizzáival varázsolta el az embert, minket viszont a paradicsomlevesével tartott sakkban. Mert a paradicsomleves finom. A nevezett pizzériában sajttal tálalták. Imádtuk. Aztán jött ez a túra, betértünk ebbe a bizonyos étterembe és életemben először ettem paradicsomlevest palacsintatésztával. Hihetetlen finom volt. Az édes leves, a puha, édes palacsinta metéltre vágva... Örök élmény maradt! És így jött az ötlet. A hétvégén sütöttem egy "kis" adag palacsintát, és nagy igyekezettel megmentettem kb 6 db-ot. Aztán csináltam egy teljesen szokványos paradicsomlevest, amit minőségibb paradicsomléből és egy halvány rántásból állítottam össze. Kiforraltam, cukroztam, borsoztam és kapott egy kis sót is. Semmi mást. És persze, ment bele a palacsinta. Semmi extra, csak egy édes, krémes leves és egy kis édes tészta. Mennyei!



4 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Na halihó! Már a gasztroblogról jöttem! Ezek szerint sikerült. Üdvözlünk a gasztrósok között:-)))

szepyke írta...

Igen, igen! Nagyon köszönök mindent. Már ott pörgök középen! :-)))

Wise Lady írta...

Nagyon szívesen.

A levesbetét tényleg jó ötlet, ki fogom próbálni a palacsintát pardicsomlevesbe. Legközelebb, ha palacsintát sütök, lefagyasztok néhányat, hogy legyen levesbe.

szepyke írta...

Szerintem ebbe a fajtába, amiben nincs se bazsalikom, se semmi extra fűszer, csak a paradicsom, nagyon finom. Csak azért készül ritkán, mert "nehéz" palacsintatésztához jutni... :-)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...